Üdvözöllek idegen!!

Pár szó a Yliasterről

Kolonics István, ismertebb nevén Yliaster Daleth 1955. II. 11-én született Budapesten. Jelenleg vidéken él. Festő, grafikus, szigillum-, talizmán- és varázstárgykészítő, mágiatörténész, író, kabbalista, runológus, pszichonauta stb. Fő vadászterülete a nyugati ezoterikus tradíció, a mágia, a boszorkányság (wicca), a jóga, a tantra, a hermetika, az alkímia, a taoizmus, a samanizmus, az etnobotanika, az indián mágia, a germán-kelta hitvilág, a mitográfia, de mindenek előtt és felett a világ összes mágikus és ezoterikus útját, irányzatát sajátos módon felölelő, ötvöző, integráló káosz mágia. Ezek a témák írásaiban és képein egyaránt megjelennek, gyakran szintetikus, pontosabban szinoptikus formában (szinopszis=együttlátás).

Gyermekkorától ír, rajzol és fest. A főiskolára nem vették fel (igaz, hogy csak egyszer próbálkozott), egyetem gyanánt pedig az Árja Maitreja Mandala nemzetközi buddhista rend buddhológiai főiskolájára járt, ahol akkoriban László András volt az első számú előadó. (Szívesen járt volna még a középkori krakkói egyetemre, ahol mágiát tanítottak, és ahol állítólag Faust is megfordult, vagy a kellően gótikus és baljóslatú arkhami Miskatonic Egyetemre - ami ugyan egy fiktív hely, de ez manapság egyre kevésbé számít).

A maga alkotta irányzatot, amelyhez képei jelentős része tartozik, hol mágikus realizmusként, hol ezoterikus szimbolizmusként határozza meg. Korábban, tizenéves korában - amikor még Kokónak hívták - kialakított egy kokorokoko (szecessziós szürrealizmus) nevű irányzatot, amelynek bizonyos jellegzetes motívumai és megoldási formái néha még most is megjelennek képein.

Tagja a Creatrix nevű mágikus-ezoterikus-neopogány-wicca orientációjú, angliai székhelyű nemzetközi művészeti csoportnak. Számos képe megjelent a csoport által kiadott Ocular című magazinban.

Az elmúlt tíz év során több száz (terjedelmes) cikke jelent meg különféle ezoterikus magazinokban (Boszorkány, Harmadik Szem) és vagy egy tucat könyvet is írt, amelyek közül ez idáig ötöt sikerült kiadatnia. Képeinek és grafikáinak jelentős része szintén megjelent nyomtatásban, könyvek és folyóiratok címlapján, illetve belső illusztrációjaként, vagy poszterek és üdvözlőkártyák formájában. Szívesen illusztrálja saját írásait. 1994-ben a Green Egg című amerikai ezoterikus magazin címlapján megjelent Lady of the Night című képéért megkapta az International Wiccan/Pagan Press Alliance "Pentacle" díját (amit minden évben odaítélnek a legjobb címlapgrafikáért).

Egyéni kiállításai mellett számos csoportos kiállításon is részt vett. Képeivel gyakran lehet találkozni különféle sci-fi, fantasy és ezoterikus rendezvényeken, rendezvénysorozatokon és tárlatokon (Móra Ferenc Kiadó székháza - Worldcon, Gödöllő - Hungarocon, Szentendre, Havanna Közösségi Ház - Nulladik Típusú Találkozások, Petőfi Csarnok - Fantasy Találkozók, Zamárdi - Boszorkánytalálkozó, Paradigma Ezoterikus Kiállítás stb.). Utolsó egyéni kiállítása 1998-ban volt az Ozirisz könyvesbolt galériájában. A nyolcvanas évek második felében a Galaktika című legendás sci-fi folyóirat illusztrátoraként jelen volt a lap által szervezett minden rendezvényen és kiállításon.

Élvezd hát az utazást! :)

Google

Linkek

Yliaster képei Csaszi szponzorálásával kerültek fel a netre

Linktár Network
Magyar
Linkgyujtemény